Swietelsky AG #buildingeverbetter #buildingeverbetter
Vissza

Átadásra került a kaposvári intermodális csomópont

11.11.2020

2020.11.10-én átadásra került Somogy megye székhelyének új intermodális Közlekedési Központja.

A projekttel megvalósult Kaposvár belvárosának európai színvonalú közlekedésfejlesztése, mely egy fenntartható, zöld irányba tereli a város tömegközlekedését.

A projekt a NIF beruházásában valósult meg, és a kivitelezésen több terület kollégái dolgoztak együtt az Útépítési Üzletág Nagylétesítmények Igazgatóságának út- és hídépítő kollégáinak vezetésével:

  • Magas- és Speciális Mélyépítési Üzletág Nyugat-magyarországi Területi Igazgatósága,
  • Környezetvédelemi és Vízépítési Üzletága,
  • valamint az Útépítési Üzletág Dél-dunántúli Főmérnöksége.

A kivitelezési munkák 2018. májusában indultak és az utolsó simításokra 2020. októberében került sor.

A projekt során új, integrált buszmegállót alakítottunk ki a távolsági- és a helyközi járatok számára, mely közös peront kapott a vasútállomással. A létesítményhez közel, belvárosi területen építettünk több helyszínen P+R parkolót, összesen 150 férőhellyel.

Emellett mintegy 2,2 kilométernyi útszakaszt, 3 új körforgalmat és két hidat is megvalósítottunk:

  • egy gyalogos és kerékpáros forgalomra alkalmas, két városrészt összekötő felüljárót,
  • illetve egy vasút felett átívelő közúti hidat, mellyel két szintbeni vasúti keresztezést is kiváltottunk.

A kaposvári kötődésű Esterházy Pálról elnevezett gyalogoshíd egyedi színfolt a város arculatában, mely a későbbiekben méltán lehet a település új szimbóluma is.

 

A képekért köszönet a Magyar Építők fotósainak!